2013. május 2., csütörtök

A félév "utolsó" vetítésén

Simon mágusról Enyedi Ildikóval

Még nemrég' jöttünk el, már vissza is mennénk...A félév (majdnem) utolsó vetítésén Enyedi Ildikóval találkozhattunk, és a Simon mágus című nagyszerű magyar klasszikust láthattuk. Enyedi Ildikó vicces forgatásbeli történetei, a filmmel kapcsolatos motivációi, Simon egyedi karaktere (s még sorolhatnánk) feltették az i-re a pontot. Egy nem "megmondós" filmet láttunk, hanem egy "kibeszélőset", amit igaz, nem is tudnánk elégszer megnézni.
...De ne menjetek messzire, mert jövő héten újra találkozunk! 

2013. május 1., szerda

Holnap Simon mágus az Örökmozgóban!


Egészen kivételes alkalomra kerül sor a Bárczi Filmklub holnapi vetítésén (facebook esemény), ezúttal nemcsak hogy egy különleges filmet vetítünk nektek, de egyúttal abban a megtiszteltetésben is részünk lehet, hogy a vetítést követően vendégünk lesz a film rendezője, Enyedi Ildikó is!

Hajnali sötétség, éles telefoncsörgés. A film főszereplője, Simon (Andorai Péter) útnak indul, de nem repülővel: vonattal – Párizsba készül. Gyilkossági ügyben kérik a francia hatóságok  a „parafenomén” Simon segítségét. No, de ki is Simon valójában és miért készül Párizsba? Az Apostolok Cselekedeteinek nyolcadik része beszéli el Simon mágus történetét, aki Fülöp evangélista hatására megkeresztelkedett. Később azonban látván, Péter és János hogyan gyógyít kézrátétellel, pénzt kínál nekik, hogy ezt a hatalmat ő is megszerezze: „Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, vegye a Szentlelket!” Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát. Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt.” Simon mágus lett a példája mindazoknak, akik pénzért akartak szentségeket, egyházi hivatalt szerezni – innen származik a „szimónia” kifejezés is. De hogyan is kapcsolódik mindez Enyedi filmjéhez?

Simon mágus alakját a filológusok eltérően értékelik, de abban nagyrészt egyetértenek, hogy Simon a gnoszticizmus első nagy képviselője lehetett; amely szerint az ember az üdvözítő tudás birtokában van. Enyedi filmjében is megelevenedik a gnózis, egy olyan világot vázol fel, amelyben mindenki kérdez és keres valamit a világ megmagyarázásához – valamiféle csodára várnak, de ez a várakozás mégis kétségekkel vegyes. Simon eljut Párizsba. Felbukkan körülötte egy régi rivális, és egy tanítvány is. Mester és tanítványa, mester és mester találkozása. A tét: harmadnapon feltámadni.

Igazán nagyszerű, poétikus film az ezredfordulóról. Méltatlanul „játszatlan” alkotás, pedig igazán ritkán készül ilyen, éppen ezért megéri eljönni és életben tartani Simon mágus történetét, megnézni és beszélgetni velünk erről a filmről, amelyre talán nem túlzás azt mondani, hogy eddigi tematikánk is összegződik…

SzL

2013. április 28., vasárnap

Kiki a csoportban


A Bárczi filmklub április 18-ai vetítésén a Démoszthenész Egyesülettel kiegészülve a nemrégiben elhunyt Xantus János filmrendező utolsó filmjét vetítettük, amely egy pszichodráma csoport folyamatának játékába enged betekintést a nyilvánosság számára. A Kiki a csoportban érdekes műfaji kísérlet, amelyből a laikus néző is megtudhatja, hogy tulajdonképpen miről is szól a pszichodráma, amely amúgy jellegénél fogva épp, hogy igen intim környezetben zajlik és nem a széles nézőközönség számára készül. Xantusék eredeti terve éppen ezért az volt, hogy a kamerával a csoport mindennapjaiba beépülve rögzítsenek a szereplőkkel egy-egy alkalmat, majd a legérdekesebbet „igazi” színészekkel eljátszva, utólag már megírt forgatókönyv alapján vegyék fel; magyarán szólva az alkalmak tanulságaiból „gyúrtak” volna össze egy játékfilmre elegendő történetet, dramatikus és fikciós elemekkel tarkítva. Talán Xantus sem bízott abban, hogy a való élet képes lesz összehozni olyan alkalmakat, amely egy filmre elegendő puskaport rejt magában, vagy éppen a helyzet intimitása, a színészet szempontjából amatőr szereplők problémája tántorította el a rendezőt eleinte attól, hogy a dokumentált „nyersanyagot” a nyilvánosság elé tárja; annyi viszont biztos, hogy az alkalmak közül a legerősebbnek Kiki története bizonyult, olyannyira, hogy Kiki is beleegyezett abba, hogy történetét ne átdolgozva, hanem tisztán és nyersen lássa a néző úgy, ahogyan az a játékon lezajlott.
A film a bemelegítés és az ún. „protagonista” kiválasztása után részletesen mutatja be azt, hogyan is indul be a játék egy-egy alkalmon. A játékot általában legalább egy, de jó esetben két vezető instruálja: a filmen az egyik leghíresebb magyar pszichodráma-kiképző, Vikár András „vezényli” az alkalmat (a háttérben pedig Mérei Zsuzsa, Xantus felesége segédkezik). A filmklub tematikájához is jól kapcsolódik tehát a pszichodráma (analitikus) módszere, hiszen egy vezető (mester) és a csoport (tanítványok) munkáját jeleníti meg igen intim környezetben.
Kiki visszafogottságát, bujdosását, bezártságát és kitörni vágyását felvázolva kezdi el kibontani a film a probléma gyökerét: a családi haláleset, a megroppant szülő és a kicsit talán magára is hagyott gyermek (a főszereplő) tusája a könnyed alaphelyzet után egyre mélyebbre hatol, az eleinte még távolságot tartó mellékszereplők is egyre közelebb kerülnek Kikihez, s a történet végére pedig – a drámai csúcspontot követően – mindannyian már máshol helyezik el magukat a protagonista érzelmi koordináta-rendszerében. A néző is érzi a változást, és éppen ezért egészen ritka és elgondolkodtató, formabontó a Kiki a csoportban mindösszesen ötvenhárom perce. Az analitikus módszer nem csak a játék keretei között, hanem a film mint médium eszközén keresztül is működésbe lép, sőt: együtt is dolgozik egymással.
A pszichodráma fontos vonása, hogy nem csak feltárja az egyén szorongásait, problémáit, de le is „vezeti” őket, éppen ezért a dilettáns módszerek nagyon veszélyesek – derült ki a vetítés utáni beszélgetésből, ahol nagy örömünkre ismét vendégül láthattuk Garai Dóra pszichológus, egyetemi docenst, s ezúttal, ha áttételesen is, de – a pszichodrámában szerzett igen mély tapasztalatai alapján is – ő látta el a film nézői számára ezt a „levezető” feladatot.
Először a nézők is csoportokba rendeződtek és megbeszélték a film kapcsán felmerülő – akár negatív, akár pozitív – élményeiket, kérdéseiket, majd a kiscsoportos beszélgetések után immáron közösen dolgoztuk fel a látottakat. Kiki története ugyan mindannyiunkat meghatott, de a központi kérdés mégis az volt, hogy vajon mennyiben befolyásolhatta a filmben látottakat a kamera ottléte, vagyis az a körülmény, hogy a látszólagos intimitást mégis megtörte a filmet forgató stáb jelenléte? Vendégeink szerint inkább termékenyítően hatottak Kikire a kamerák, a csoport többi tagja azonban sokszor igyekezett „kilógni” a képből, mígnem a történet (és a dráma) előrehaladtával egyre jobban levetkőzték gátlásaikat és tudatilag legalábbis, de „kikapcsolták” maguk körül a zavaró tényezőket.
A mester olykor már zavaróan nyugodt jelenléte, hűvös távolságtartása, profizmusa sokunkat meglepett; érdekes vita alakult ki arról is, hogy szükséges-e a jó pszichodráma-vezetéshez a távolságtartás? Vikár módszere, hogy világosan elkülöníti a határokat egymástól és ez azzal is együtt jár, hogy a vezető is csak karmester legyen, vagyis hogy a színpad és a valóság realitását nem szabad összekeverni, összezavarni egymással, a vezető józanító távolságtartása és szemlélődése pedig figyelmezthetheti a szereplőket is a negyedik fal igencsak valóságos jelenlétére.
Kiki szeretne elbújni a tömegben, nem akarja hallatni a hangját, de a pszichodrámás helyzet éppen erre adja a megoldást kétszeresen is, egyrészt a csoporton keresztül megélheti szorongásának valódi okát, másrészt pedig az elkészült film pedig maga a nyilvánosság, hiszen minden vetítéssel egyre bizonyosabb, hogy Kikinek vállalnia kell a hangját előttünk: a közönség előtt is.
Szabó Levente


2013. április 19., péntek

Kiki a csoportban: képkockákban elmesélve

Köszönjük, hogy tegnap este velünk tartottatok! Izgalmas, intim és oldott beszélgetésben volt részünk. Megtiszteltetés volt, hogy a Démoszthenész Egyesülettel közösen hoztuk létre ezt az alkalmat, és köszönjük Kocsisné Mező Zsuzsának, hogy eljött, bemutatta az egyesületet és a beszélgetést saját meglátásaival, szempontjaival és nyitott személyiségével előre lendítette! Az este rugalmasságáért, a beszélgetés egyben tartásáért, színességéért Garai Dórinak vagyunk hálásak, nagyon!
A képek is bizonyítják, tegnap is jó volt együtt lennünk. :)
https://picasaweb.google.com/103434825246673499659/KikiACsoportbanADemosztheneszEgyesulettel

2013. április 16., kedd

Lazhar tanárszemmel


Különleges és szokatlan beszélgetést hallhattak azok a vendégek, akik megnézték a Bárczi Filmklub legutóbbi vetítését, a Lazhar tanár urat, és egyúttal velünk maradtak emésztgetni a vásznon látottakat is. A hétköznapi pedagógia vizein evező québeci-francia film ugyanis tényleg pontosan beletalált évadunk tematikájába: a mesterek, tanítványok világába.
Az eddigiektől eltérően ugyanis nem terapeutát vagy gyógypedagógust láttunk vendégül, hanem Kormos Máriát, a Berzsenyi Dániel Gimnázium magyar nyelv és irodalom és olasz szakos tanárát, aki – ahogyan azt a címben is felvetődik – tanárként, tanárszemmel, de mégis emberként, olykor szakmájától elvonatkoztatva, két gondolatmeneten keresztül értékelte a filmet, a közönséggel együtt, ahol szintén, nagy örömünkre a film tematikájához hűen több pedagógus is képviseltette magát; a szakmaiság pedig nem vált a beszélgetés hátrányára, sőt! Talán régen volt ilyen gyümölcsöző párbeszéd tanár és diák (mester és tanítványa) között közvetlenül a friss filmélményt követően…
A film főszereplője, Lazhar tanár jól megtestesíti a párhuzam adta ambivalenciát: ugyan az iskolában valóban tanár, gesztusai, viselkedése, egyénisége teljesen „tanáros”, de valójában szakmailag végtelenül dilettáns, pedagógiát katedráról sosem hallgatott személyiség. Képes lehet-e egy ilyen ember tanárként viselkedni, autentikusan közvetíteni mindazt, amiről a pedagógiának szólnia kell és kellene? Lehet-e jobb tanár a tapasztalatlanhoz képest olyasvalakiből, aki csak a feleségén keresztül hallhatott arról, hogyan is működik egy iskola?
Vendégünk és vendégeink szerint is érdekes kérdéseket vetett fel a film – ahogyan a bírák esetében a pályaalkalmassági vizsgálatot kötelezővé tették, úgy a tanárok esetében is szükség lenne ilyen szűrőre. Nem mindenki alkalmas tanárnak; vannak természet adta tehetségek, akik ugyan sosem tanulták professzionális szinten az oktatás fortélyait, de létezhetnek (és léteznek is) olyan személyiségek, mint Lazhar tanár úr. Talán, ha lehetősége adódott volna rá, Lazhar is elvégezhette volna – utólag – az ehhez szükséges tanulmányokat, és úgy igazán kiváló tanáregyéniség válhatott volna belőle a szükséges szakmai tudással felvértezve, de bátran mondhatjuk, hogy sok tanártársához képest így is többet teljesített az elvárhatónál.
A film másik nagy kérdése, hogy az öngyilkosságot, de úgy általában az osztályteremben (ami egy külön világ) létrejövő traumát (tragédiát) hogyan lehet kezelni, feldolgozni. Ugyan a kategóriájában jól felszerelt iskola „papíron” jól kezelte a szituációt, hiszen iskolapszichológust rendelt a gyerekek számára, a filmben mégis úgy tűnt, hogy csak a kötelező köröket futják és igyekeztek a tanárokat is izolálni az osztály érzéseitől. Szabad-e a tanárnak együtt feldolgoznia a traumát a diákjaival, s ha igen, meddig mehet el ebben? Lazhar különleges helyzete – hiszen ő maga is egy traumát élt át, mégpedig a családja elvesztését – mindenképpen fogékonyabbá és érzékenyebbé tette a feladatra. A pedagógusnak ha nem is kell, de jó, ha részt tud vállalni ebben is: a lexikális tudás átadása is fontos, de az osztály „dinamikája” szükségszerűvé teszi, hogy ameddig a feszültségeket nem vezetik le, addig a tanultakkal sem lehet továbbhaladni. Tudomásul kell venni ugyanis – ahogyan Kormos Mária is megfogalmazta – hogy a diákok, ameddig iskolába járnak, az életük, napjaik jelentős részét a tanteremben élik meg, ez pedig egyértelművé teszi, hogy a tanterem nem csak a tanulás, hanem a lelki fejlődésük színhelye is.

Szabó Levente

Kiki a csoportban

A következő alkalommal, azaz csütörtökön ( április 18.) rendhagyó vetítésre készülünk. Több szempontból is eltérünk a megszokottaktól: a Démoszthenész Egyesülettel (http://demoszthenesz.hu/) közösen szerveztük meg az estét, az egyesületen keresztül az érintetteket is meghívtuk, s egy merész filmet választottunk, Xantus János utolsó filmjét, a Kiki a csoportban címűt.
A film dokumentálja az egyik csoporttag  pszichodrámacsoporton megélt eseményeit, így egyszerre bontakozik ki előttünk az ő itteni története, és a film is, amely ezekben a pillanatokban születik meg. A szereplők maguk a csoporttagok, főleg Kiki, a főszereplő. Ezeket a szerepeket ők írják, a kamera csak rögzít, megfigyel.

Az este házigazdája, és a vetítést követő beszélgetést vezeti: Garai Dóra pszichológus, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar docense.

A helyszín a gyönyörűen felújított Örökmozgó Filmmúzeum, a kezdés 18:30.

Gyertek ti is, mi már nagyon készülünk!
Udvarnoky Zsófi, filmklubvezető




2013. március 30., szombat

"Lazhar tanár úr" és a remény

Legközelebb, azaz április 4-én csütörtökön, 18:30-tól, az Örökmozgó Filmmúzeumban  a Lazhar tanár úr című, kanadai filmet vetítjük. 

Előzetese: http://www.youtube.com/watch?v=0fHMw-eZCnc

Gyertek el, ha: 
- szeretnétek egy jót beszélgetni Kormos Máriával, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárával, aki sokunknak felejthetetlen osztályfőnöke volt :)

- szívesen emlékeztek vissza azokra a tanáraitokra, akik meghatározták diákéveiteket, és most is jó szívvel gondoltok vissza rájuk

- szeretnétek arról is beszélgetni, milyen fontos, hogy egy tanárhoz mindenféle problémával fordulhassunk, hogy tudja, ha bajban vagyunk
- ti is arra törekszetek, hogy majdani segítő-gyógyító hivatásunkban mindenkit a saját környezetében elhelyezve közelítsünk meg, és az őt körülvevő családi rendszerben értelmezzünk
- vágytok megnézni egy olyan filmet, ami reményt nyújt!